SZTE JGYPK sportkommunikátor szakos hallgatói számára szervezett médiaetikai szeminárium.

Az egészségügyi szakma és a sajtó együttműködéséről saját tapasztalatai alapján beszélt Horváth Krisztina a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar sportkommunikátor szakos hallgatóinak.

Egészséges egészségügyi marketing

Az egészséges életmód modelljének népszerűsítése, a sajtókapcsolatok építésének kulisszatitkai, az egészségügyi marketing gyakorlati és etikai problémafölvetései mellett arról is meggyőző érvelést hallhattak a diákok, hogy miként építsék föl saját életpályájukat. Így aztán Horváth Krisztina, az Első Magyar Egészségügyi Marketing Kft. vezetője 2011. novemberében az egyik legemlékezetesebb vendége volt az SZTE JGYPK sportkommunikátor szakos hallgatói számára általam szervezett médiaetikai szemináriumnak.

Újszászi Ilona

újságíró, a Délmagyarország, Délvilág újságíró főmunkatársa

Hogy vélekednek a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar sportkommunikátor szakos hallgatói az Első Magyar Egészségügyi Marketing Kft. vezetője, Horváth Krisztina előadásáról?

Szvétek Krisztina: „Az előadásában az tetszett, hogy a saját élettapasztalatát mondta el nekünk, amelybe beleképzelhettük akár a saját példánkat is. Előadás közben sokszor összegezte, hogy hol is tart az előadásában és mindig kiemelte a lényeges információkat, amelyekkel segítette a könnyebb megértést.”

Németh Ádám: „Az előadás azért volt hasznos számomra, mert olyan témakörről volt szó, amely a mai világban egy megkerülhetetlen jelenség. Külön emelte az előadás színvonalát, hogy nem egy tanár tartotta, hanem olyasvalaki, aki már régóta a szakmában dolgozik és saját tapasztalatai is vannak a témát illetően.”

Tabajdi Tünde: „Szemléletes volt az előadás, rengeteg tudást és tapasztalatot tükrözött az egyes elméleti kérdések feldolgozása. Számomra a legjobban a saját életéből vett konkrét példákon keresztül vált érthetőbbé és emberibbé az előadás, hiszen pontosan tudta, hogy milyen félelmeink és tudásbeli “sötét foltjaink” vannak a szakmával kapcsolatban.”

Press ESC to close