Az elmúlt évek egészségpolitikai és piaci változásai jelentősen átformálták az egészségügy helyzetének alakulását, és vélhetően nem tévedünk, ha azt állítjuk, a változásoknak még csak a kezdeténél járunk. Örök kérdés azonban: milyen a gyógyítókba és az egészségügyi rendszerbe vetett bizalom, ami végeredményben alapjaiban meghatározza a terápia sikerességét.
Kétségtelen tény, hogy az informálódás szempontjából a legmagasabb fokú bizalom a doktorok személyéhez fűződik, hiszen számos felmérés igazolja: az emberek számára a szakma jelenti a leghitelesebb csatornát. Ez azonban korántsem egyenlő az egészségügy rendszerébe vetett általános bizalommal, ami jelentősen csorbítja a gyógyítás sikerességének lehetőségeit.
Talán nem meglepő, hogy Magyarországon a magán-egészségügyi intézmények iránti bizalom jóval erősebb, mint az állami ellátásba vetett hit – akár az alap-, akár a járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátást tekintjük. Életkor alapján a „hagyományos” rendszerben főként az idősebbek, míg az önfinanszírozású szolgáltatásokban a fiatalabbak bíznak jobban.
Érdekesség ugyanakkor, hogy a magánegészségügybe vetett bizalom átlagos értéke is érezhetően csökkent az elmúlt években, aminek vélhető oka lehet, hogy e terület bővülése rendkívüli mértékben felgyorsult az utóbbi időben, és a szolgáltatások minősége egyre szélesebb skálán mozog. Másik oldalról a növekvő kereslet elvárásai fokozódnak, és a letisztított piaci viszonyok között a fogyasztók is kritikusabbak a − pénzükért most már nem csak remélt, de konkrétan elvárt − szolgáltatások megítélésében, vagyis mindenképpen egy tudatosabb fogyasztói magatartás van kirajzolódóban az egészségügyi javak fogyasztásának területén.
Összességében e két tényező, vagyis az orvossal és a rendszerrel szembeni bizalom alapvetően határozza meg a gyógyító tevékenységet végzők munkájának sikerességét azáltal, hogy annak megléte vagy hiánya formálja a beteg attitűdjét, meghatározza többek között, hogy mennyire veszi komolyan és tartja be a doktor által javasolt utasításokat, tanácsokat. A bizalom fenntartása (hazánk esetében inkább építése) persze nem egyszerű feladat – különösen úgy, hogy a jelenlegi rendszer működési körülményei inkább hátráltatóan, mintsem támogatóan hatnak erre (elég csak a paraszolvencia problémáját említenünk).
A fentieket kiegészítendő érdemes még megjegyezni, hogy az állami és magánegészségügy falain belül érvényesülő terápia sikerességet meglátásunk szerint nem csak a bizalom kérdése határozza meg. Napjainkban megfigyelhető jelenség, hogy az állami egészségügy ingyenesnek vélt meglétével együtt jár az a szemlélet, hogy az egészség sem jelent értéket a fogyasztó számára. Ezzel szemben a magánegészségügy önkéntes vagy „kényszerű”, de mindenképpen tudatos választási jellege magával hozza, hogy a kifizetett szolgáltatásért a fogyasztó többet hajlandó megtenni, és ilyen értelemben az egészségét is értékként kezeli – ez pedig összességében javítja a gyógyítás sikerességét.
A nagy mintás, lakossági mérések alapján végzett kutatás szerint a felnőtt populáció kb. 30 százaléka rendszeresen, évente vesz igénybe saját részére valamilyen magán-egészségügyi ellátást, és összességében 60 százalékra becsülhető azok aránya, akik fizettek már valaha ilyen szolgáltatásért döntően maguk, ritkábban hozzátartozójuk számára. Az igénybe vevők elsődlegesen 36−55 évesek, aktív munkavállalói státusszal. A kereslet döntően a szakorvosi (88 százalék) vagy magándiagnosztikai (38 százalék) ellátásra fókuszálódik, a szakterületek közül pedig a fogászat, a nőgyógyászat, a szemészet és a bőrgyógyászat kiemelt.
A lakosság jelentős része (83 százalék) határozottan úgy gondolja, hogy ha már fizet az orvosi szolgáltatásokért, joggal várhatja el, hogy megfelelő színvonalú és az államinál jobb minőségű ellátást, bánásmódot kapjon. A magánegészségügy kapcsán megfigyelhető tudatosabb fogyasztói magatartást jelzi még az is, hogy közel kétharmad azok aránya, akik a magánorvosi rendelőben történő várakoztatást sem tolerálják, és annak rendszeres előfordulása esetén egyszerűen másik szolgáltatót keresnek, amire egyébként – a szektorban megfigyelhető fokozó versenyhelyzet miatt – könnyen lehetőségük is van a betegeknek. A kutatási eredmények rámutatnak, egy ilyen típusú ellátás igénybe vétele esetén a szolgáltató kiválasztásánál már az is szempont, hogy szép, rendezett legyen az intézmény, amelyet a páciens felkeresni tervez.
A fogyasztói magatartás egészségügy területén megfigyelhető ilyen jellegű (és mértékű) tudatosodása nemcsak a privát, hanem az ellátórendszer közfinanszírozású szektorában már ma is jelentősen érezteti hatását. A jövő egyik legnagyobb kihívása éppen ezért talán az lesz, hogy ezeket a valós piaci igényeket milyen finanszírozási formában lehet a társadalmi szolidaritás alapvető értékeit figyelembe véve kielégíteni, megvalósítani és fejleszteni. Bármilyen forgatókönyv is készül, az „új típusú” betegek bizalmának elnyerésében, együttműködő magatartásának kialakításában és a szolgáltatások minőségének javulásában az egészséges versenynek minden bizonnyal nagy szerepe lesz.
Kiss Katalin vezető kutató,
Szinapszis Kft., a Heim Pál Alapítvány stratégiai kutatási partnere
Forrás: http://www.napigazdasag.hu/cikk/25139/
