Széles körű vezetői tapasztalatokkal rendelkezem a marketing és kereskedelem területén.  16 éve marketinggel foglalkozom és folyamatosan képzem magam. Több diplomával rendelkezem, ezért más területekre is van rálátásom, és ez sokszor segít az összefüggések átlátásában. A marketing területén a legmagasabb fokú végzettséggel rendelkezem, a Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem marketingszakértői, szakközgazdászként.

Jelenleg…

Jelenleg orvosoknak, természetgyógyászoknak, egészségügyben dolgozóknak és egészségügy iránt érdeklődőknek tartok egyedi, egészségügyre specializált szemináriumokat, képzéseket,  a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának egészségügyi projektmenedzser szakirányú továbbképzésében és a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzésében is folyamatosan részt veszek. De nem csak tanítom az egészségügyi marketinget, hanem aktívan dolgozom is benne (partnereim)!

Hogyan kerültem az egészségügybe?

Több mint 7 éve találtam meg azt a területet, ami a szenvedélyemmé és hobbimmá is vált egyben, és ez az egészségügy. Véleményem szerint egy marketingesnek valójában mindegy, hogy mi a termék vagy a szolgáltatás, ugyanis pár hónap alatt a hozzá kötődő feladatokat és tennivalókat meg tudja tanulni. Viszont nem mindegy, hogy mi a munkájának a végterméke vagyis az outputja. Nagyon megérintett a betegek közelsége, és a szemem láttára gyógyuló gyerekek látványa. Marketinges munkámmal hozzájárulhattam a betegforgalom növekedéséhez, és ezáltal egyre több beteg felnőtt és gyermek páciens gyógyulásához. Úgy éreztem, bár nem én gyógyítottam meg őket, de a rendelők menedzselésében szervesen részt véve minden feltételt próbáltam megteremteni a mellettem dolgozó orvosoknak és természetgyógyászoknak, hogy nekik „csak” a gyógyítással kelljen foglalkozniuk.

Kötelezővé vált a marketing az egészségügyben is

Egyre több orvos, természetgyógyász fordul hozzám egészségügyi marketing szaktanácsadásért. Felismertem, hogy bár saját területükön kiváló szakemberek, de saját maguk illetve szolgáltatásuk értékesítésében már segítségre szorulnak. Végre Magyarországon is eljutottunk annak felismerésig, hogy bizonyos szempontból az egészségügyi szolgáltatások is ugyanolyan szolgáltatásnak számítanak, mint bármi más a piacon. Csakhogy míg a gazdaság más területein természetes a vállalkozási ismeretek, marketingismeretek széles körű oktatása, az egészségügyben alig ismerik a korszerű vállalkozói ismereteket a szolgáltatók.

Küldetésem

Elhatároztam, hogy erre a szűk szegmensre koncentrálva, minél több orvosnak és természetgyógyásznak nyújtok segítséget magánrendelésük, praxisuk, tanácsadói munkájuk beindításához és menedzseléséhez, ezáltal hozzájárulva a magyar egészségügyi szolgáltatás színvonalának növeléséhez. Az egészségügyi marketing speciális tudást és tapasztalatot kíván. A betegek különösen érzékenyek, kiszolgáltatott helyzetben vannak és sokszor már egy szalmaszálba is kapaszkodnak. Ezzel nem szabad visszaélni. Továbbá nagyon sok jogszabálynak kell megfelelni, speciális kifejezéseket kell használni, és így tovább.

Az egészség megőrzéséhez, visszanyeréséhez olyan magas színvonalú egészségügyi szolgáltatási rendszerre van szükség, amelyben a legjobb szakemberek a legjobb körülmények között, a legjobb ellátást tudják nyújtani a pácienseknek, akik így pontos információk birtokában a lehető leggyorsabban, a lehető legjobb ellátásban részesülhetnek. Ezzel a küldetéssel és többéves, az egészségügy területén szerzett marketingszakértői tapasztalattal alapítottam meg az 1EM-et. Szakértő csapatommal azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az egészségügyre specializált marketingkommunikációs tudásunkkal segítsünk abban, hogy az egészségügyi vállalkozások értékteremtő munkája üzleti és szakmai sikert is jelentsen, és a marketing eszközeivel járuljunk hozzá az egészségügyi szolgáltatórendszer minőségi fejlődéséhez.

A digitális kommunikáció fejlődésével és a mobil eszközök terjedésével a marketing fogalma jelentős átalakuláson megy át. Ezért az 1EM a hagyományos és a legújabb digitális marketingmegoldások ötvözésével, olyan átfogó, adatinformált, az egészségügyi vállalkozásokra optimalizált és a gyakorlatban bizonyított szolgáltatási portfóliót alakított ki, amely hosszú távon biztosítja a hatékony és mérhetően sikeres marketingkommunikációt.

Célunk nem csupán az, hogy sikeres marketingkampányokat valósítsunk meg, hanem az is, hogy ügyfeleinkkel szorosan együttműködve tudásunkat és tapasztalatunkat hatékonyan beépítsük az egészségügyi vállalkozások folyamataiba.

Merjék szakemberre bízni vállalkozásukat az egészségügyi marketing területén.

Nem hiszek abban, hogy előzetes konzultáció nélkül és alapos helyzetfelmérés nélkül bárki is tud dobozolt szaktanácsot adni ezért kérem, kérjen konzultációs időpontot.

Kérjen konzultációs időpontot!

Sokan kérdezik tényleg Te vagy az első?

Bár nem én vagyok az egészségügyi marketing területén az első, de egyszerű névválasztásom adta magát, hiszen a marketing célja nem más, mint kiemelni az ügyfelet a tömegből, és ha lehet, elsővé tenni az adott szegmensben. Számomra az ügyfél az első, arra biztatom, válasszon egy szűk piacot, ahol legyen az első, hogy így őt választhassák elsőnek. Hogy miért legyen az első, evidens, de hogy hogyan legyen első, azt már tanítani kell. Tudjuk, mindenben az első számít. Ki ne emlékezne az első szerelemre, így van ez a marketingben is, az ügyfelek az elsőre emlékeznek. Az érkező oldal-az első oldal- a weboldalunk legmeghatározóbb oldala, kit érdekel a többi, ha nem marad ott a látogató. A marketing elsősegély a vállalkozásoknak, általa első osztályú szolgáltatást nyújthat, ami az első lépés a sikerhez.

Kedvenc versem:

“Egy mosoly” (Mahatma Gandi)

Egy mosoly semmibe se kerül, de értéke óriási!
Gazdaggá teszi azt, aki kapja,
S az sem lesz szegényebb, ki adja
Csupán egy pillanatig tart, De emléke néha örök!
Nincs ember oly gazdag, hogy ne adhassa,
S nincs oly szegény, hogy ki ne érdemelhesse.
A jókedv tűzhely, támasz a munkában,
Érezhető jele a barátságnak.
Egy mosoly nem tesz fáradttá.
Visszaadja bátorságát a csüggedtnek.
Nem lehet vásárolni, sem kölcsönkérni, sem lopni,
Mert ez olyan dolog, aminek nincs értéke,
Csak abban a pillanatban, amikor adják.
És ha találkozol néha valakivel,
Aki nem tud mosolyogni,
Legyél nemes, nagylelkű, adjál a tiédből,
Mert semmi nem oly szükséges, mint egy mosoly annak,
Aki nem képes adni másoknak.

Egy kis büszkeség…

…hogy mint 2 gyermek anyukája is helyt tudok állni az üzleti életben:-)

Hobbim közé tartozik a sportolás is 3 éve rendszeresen, hetente min 3x  járok a Csúcsforma Személyi Edző Stúdióba. http://csucsforma.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük