Tanácsot adni „könnyű”, de már nem egyszerű feladat megvalósítani a projektet egy egész nap dolgozó orvosnak vagy természetgyógyásznak. Sokan panaszkodnak, hogy sokféle tanácsadáson jártak már, többféle szemináriumot végighallgattak már, de mégsem képesek a mindennapok konkrét gyakorlatába átültetni a tanultakat. Vállalom nemcsak a komplett marketingterv kidolgozását, de ha igénylik, a teljes folyamat minden lépésében Ön mellett állok.
Egészségügyi szolgáltatások üzleti tervezése
Tapasztalatból tudom, 10 egészségügyi kisvállalkozásból 8 nem készít tervet és előszeretettel átugorja ezt a témát. Rögtön a tevékenysége megvalósításába vág, mondván dolgozni kell nem tervezgetéssel rabolni az időt. Gyakran feleslegesnek érzik ezt a fajta munkát. Majd értetlenül állnak a helyzet előtt, miért nincs kliensforgalmuk.
Pedig ha vállalkozunk, akkor üzleti tervet kell készíteni. Egy nem tökéletes terv is sokkal jobb, mintha nincs tervünk. De mit is takar az üzleti terv. Az üzleti terv egy írásbeli összefoglaló arról, hogy az adott cég mit szeretne elérni és ennek eléréséhez hogyan kívánja a különböző erőforrásait felhasználni.
Az üzleti terv többféle célt szolgálhat. Összefoglalja mindazokat az ismereteket, amelyek egy tevékenység beindításához szükségesek. Látjuk érdemes-e belevágni az új vállalkozásba. Önmagunkat ellenőrizhetjük a terv adatait és a tényleges adatokat összevetve értékelhetjük a pillanatnyi teljesítményt. Pl. a havi betegforgalmunk tervszerűen alakul-e. Továbbá külső partnereknek is készülhet, akár egy befektetőnek vagy egy pályázathoz, megítélhetik ez alapján érdemes-e az adott vállalkozásba fektetni vagy forrást nyújtani.
Fontos támpontot ad a vállalkozás rövid és hosszabb távú stratégiájához. Emellett az üzlettársak és finanszírozók számára is lényeges dokumentum.
Szó volt már arról, hogy önmagunkat kell megismerni először, mire vagyunk képesek, majd a célokat kitűzni. Az sem elégséges –bár nélkülözhetetlen-, hogy legyen egy eredeti ötletünk, amibe beleszeretünk, fontos, hogy megvalósíthatónak is kell lennie, szóval nem szabad elveszítenünk az ítélőképességünket és realitás érzékünket sem.
Az üzleti terv felépítése
Attól függően, hogy az üzleti tervünk milyen célra készül tartalma és felépítése eltérő lehet. Viszont vannak olyan vonások, amelyek minden tervre jellemzőek. A teljesség igénye nélkül lássuk a főbb elemeket, és hogy mik tartoznak ide.
Vezetői összefoglaló fejezet. Legfontosabb célja, hogy felkeltse az érdeklődést a terv tartalma iránt. Ez a rész alapján alakul ki az első benyomás. Az olvasó első átfutásra lássa át és értse meg az egész üzleti terv tartalmát. Bár ez az első fejezet mégis tanácsos utoljára megírni, amikor mi magunk is átlátjuk a tervet. Derüljön ki, miért számíthat sikerre vállalkozásunk.
Az ágazat bemutatása. Az iparági elemzés célja annak az ágazatnak a bemutatása, amelyikben a vállalkozás a fő tevékenységeivel részt vesz. Itt írunk a versenyhelyzetről a versenytársak erős és gyenge pontjairól. A piaci lehetőségekről és korlátokról.
A vállalkozás bemutatása. A fejezet célja a vállalkozás tevékenységének, jelenlegi adottságának, jövőben elérni kívánt céljainak, méretének, piaci és vagyoni helyzetének felvázolása.
A termék illetve szolgáltatás bemutatása. Világosan és egyszerűen be kell mutatni a termékek illetve szolgáltatások tulajdonságait és vonzerejüket. Csatolhatunk fényképet vagy brosúrát. Meg kell győzni a terv olvasóját, hogy az adott szolgáltatásunk jó és arra szükség van. Hangsúlyozni kell szolgáltatásunk versenyelőnyét, miben más, mint a többi.
Működési terv. Itt kell elmagyarázni, hogyan működik a vállalkozás, miként fogja előállítani a termékeit és szolgáltatásait milyen eljárásokat fognak használni.
Marketing terv. Az üzleti terv leglényegesebb része a marketingről szóló szakasz, mivel ebben adnak számot arról, hogy a tervezett vállalkozás hogyan lehet eredményes. A kliensek igényeinek kielégítése érdekében elemezzük az egészségügyi piacot. Az árbevétel szerzés érdekében megnézzük milyen módon lehet befolyásolni azt. Az eladni kívánt termékünket és szolgáltatásunkat hogyan ismertetjük meg a kliensekkel, és milyen áron tudjuk értékesíteni feléjük.
Szervezeti Terv. Erre nyilvánvalóan akkor van szükség, ha a vállalkozási munka végzéséhez több ember összehangolt munkavégzésére van szükség, ahol valamiféle szervezeti hierarchiát kell kialakítani, rögzíteni és következetesen betartani.
Pénzügyi terv. Meghatározásra kerül a vállalkozás működéséhez szükséges tőke, befektetések nagysága, működéssel kapcsolatos költségek összetevői, azok nagysága, a tervezhető bevétel. Segítségével becsülni lehet, hogy a tevékenység gazdaságosan megvalósítható-e.
Kockázatok becslése. Az üzleti terv akkor lesz igazán meggyőző, ha áttekinti a lehetséges kockázati forrásokat, amelyek a vállalkozást érinthetik. Be lehet mutatni, hogy mi történik, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy terveztük. Legyen a vállalkozásunknak cselekvési alternatívája.
Mellékeltek. Nem elhanyagolható rész. Pályázat elbírálás esetén például a döntéshozó biztos átlapozza a mellékelteket, fontos a döntéshozó kialakuló véleménye szempontjából. Olyasmi szerepeljen itt, ami figyelemfelkeltő módon növeli a terv egészébe vetett bizalmat. Ezért a mellékeltek közé gyakran fűznek be prospektusokat, fényképeket, önéletrajzot, műszaki rajzot, esetleg megvásárolni kívánt gépek prospektusait.
Az üzleti tervet rendszeresen felül kell vizsgálni és azt a realitásokhoz kell igazítani. Mindig tegyünk tartalékot a tervbe általában jellemző, hogy alul becsülik a költségeket. A likviditás, azaz a rendelkezésre álló pénzállomány fontosabb szempont, mint a megtérülés. Ha a többlet költséget nem tudjuk finanszírozni, tönkremehet a vállalkozás.
Mint látjuk nem is olyan egyszerű dolog üzleti tervet készíteni. Többféle lehetőség nyílik arra, hogy kisvállalkozások segítséget kapjanak a terv elkészítéséhez. Amennyiben felelősen és komolyan gondolkodunk döntéseinkről érdemes segítséget kérni, pláne ha nyertes pályázatot szeretnénk beadni.