Introduction

Vélemények

A szabad orvosválasztás jogszabályi háttere Magánpraxis – vállalkozási ismeretek orvosoknak tanfolyam VI.

Forrás: drportal.hu: 2014-03-05 | Szerző: Dr. Homicskó Árpád Olivér PhD.

Ajánlom figyelmükbe a drportal.hu oldalt ahol a cikkhez tartozó teszt is letölthető és további hasznos cikk olvasható a témával kapcsolatosan.

Cikkemben áttekintettem azokat a főbb rendelkezéseket, amelyek figyelembe vétele szükséges, amikor az orvosválasztás szabadságát vizsgáljuk.

Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül ez a kérdés, hiszen az egészségügyi szolgáltatók túlterheltsége, az orvosokkal szembeni fokozattan elvárt felelősség ellenére a páciensek mind inkább elvárják, hogy maguk választhassák meg orvosaikat, akkor is, amikor azok már a jogszabályok alapján nem kötelesek ellátni őket, például mert lejárt a munkaidejük.

A szabad orvosválasztás lényege összefoglalóan azt jelenti, a páciens maga döntheti el, hogy melyik orvos kezelését kívánja igénybe venni. A szabad orvosválasztás szempontjából fontos különbséget tenni a magán-orvosi, magán-egészségügyi tevékenység, és a közszolgáltatás keretében nyújtott orvosi, egészségügyi tevékenység között. A magán-orvosi, egészségügyi keretek között nyújtott ellátás során maradéktalanul érvényesülnie kell, és érvényesülni is tud az orvosválasztás szabadságának elve, amely a polgári jogi magánautonómia alapján, a szakmai szabályok maradéktalan figyelembe vétele mellett történik, amiért azonban a páciensnek minden esetben a kezelés teljes költségét meg kell fizetnie. A közszolgáltatás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatások esetében ugyanakkor a betegutak koordinációja és a progresszív betegellátás minden részletszabályát figyelembe kell venni, amikor a szabad orvosválasztást vizsgáljuk.

Az orvosválasztás általános szabálya

Az általános szabályt ezzel kapcsolatosan az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 8. §-a tartalmazza. A törvény kimondja, hogy „A betegnek joga van az állapota által szakmailag indokolt szintű egészségügyi szolgáltató és – ha jogszabály kivételt nem tesz – a választott orvos egyetértésével az ellátását végző orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki.” Ebből a rendelkezésből az orvosválasztásra vonatkozó általános szabályok ismerhetők meg. A szakmai tartalom vizsgálata objektív alapon eldönthető, amikor a páciens az adott kezelésre jelentkezik. Az ellátás sürgőssége és igénybevétele alapjául szolgáló jogviszony is objektíve vizsgálható és megállapítható. Ezekben az esetekben egyértelműen korlátozott az orvosválasztás szabadsága, amit a páciens érdeke is indokol.

A progresszív betegellátás követelményét ugyanakkor a szakmai tartalom vizsgálatakor mindig figyelembe kell venni. Az alapellátás szintjén például a háziorvos megválasztása tekintetében korlátozás nélkül érvényesíthető a szabad orvosválasztás joga, ami könnyen meg is valósul, hiszen egy orvost kell megjelölni, aki folyamatosan végzi majd a későbbiekben a páciens kezelését. Itt is vannak azonban olyan szempontok, amik behatárolják az elv alkalmazását, hiszen a páciens lakóhelye, illetve tartózkodási helye befolyással van annak megvalósulására.

A járóbeteg szakellátás vonatkozásában már korlátozottabban érvényesül ennek a betegjognak az érvényesülése, hiszen az általános szabályok szerint a járóbeteg szakellátás igénybevétele beutalóhoz kötött. Itt a választott kezelőorvosnak nagy szerepe van az intézmény- és szakorvos választása szempontjából. A páciens a beutaló szerinti egészségügyi intézményben kell, hogy igénybe vegye a kezelést, ahol viszont az ott alkalmazott orvosok közül kell választania, így tehát már nem tud maradéktalanul érvényesülni a szabad orvosválasztás joga. A fekvőbeteg-gyógyintézetek esetében pedig ez többszörösen igaz, hiszen a komplex beavatkozásokat legtöbbször orvosi-team végzi, amelynek összeállítását, tagjainak megválasztását nem a páciens fogja elvégezni, az szakmailag sem lenne indokolt. Az egészségügyi törvény ugyanakkor tételesen ki is mondja, hogy korlátozható a szabad orvosválasztás joga, ha a jogszabály kivételt tesz.

Maga a törvény a (2) bekezdésében meg is fogalmazza, hogy „az orvosválasztás joga az egészségügyi szolgáltató működési rendjének megfelelően gyakorolható. Az orvosválasztás jogának gyakorlása során a betegnek joga van az ellátását végző olyan orvos megválasztásához, akivel az állapotának, illetve az egészségügyi szolgáltatás jellegének megfelelő, magyar nyelven történő kapcsolattartásra képes.” Itt tehát már megjelenik az a mindennapok során is felvetődő kérdés, hogy egy orvosnak mikor kell a pácienst ellátnia. A működési rend erre választ ad, bár maga a törvény ezt nem bontja ki részletesen. Ha egy egészségügyi intézmény a napnak csak bizonyos időszakában kell, hogy működjön (az általános és szakellátást nyújtó járóbeteg intézmények), akkor az orvosválasztás is csak ezen időtartamban gyakorolható, az orvosnak csak ekkor kell a páciens rendelkezésére állnia. Ha azonban folyamatos működési rendben funkciónál az intézmény, akkor a működési rendnél figyelembe kell venni a munkaszervezési kérdéseket is. Így pedig már a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. törvény, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseit is alkalmazni kell, amely pontosan meghatározza, hogy mikor kell egy orvosnak munkát végeznie, és ennek a munkavégzésnek milyen törvényi szabályai, korlátai vannak. Az orvos főszabály szerint a munkaidején túl nem köteles és általában nem kötelezhető arra, hogy ellásson egy pácienst. Ugyanakkor kivételes esetben lehetséges a munkaidőn túli munkavégzésre kötelezés is, ekkor azonban már a túlmunkára vonatkozó rendelkezéseket is alkalmazni kell. Az az elvárás, hogy munkaidőn túl, olyan esetben, amikor a páciens választott orvosa nincs készenlétben, vagy nem ügyeletes, és a páciens rendelkezésére álljon, nem levezethető a jogszabályi rendelkezések alapján. Az idézet törvényi rendelkezésből ez egyértelműen megállapítható.

Újabb orvosi vélemény kérésének joga

Az egészségügyről szóló törvény alapján a páciensnek arra is lehetősége van, hogy kezdeményezze más orvos által történő vizsgálatát, ha nem ért egyet a kezelőorvos által megállapított diagnózissal, vagy javasolt terápiával, a fekvőbeteg-gyógyintézetből történő tervezett elbocsátásával, vagy más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalása tekintetében. Álláspontom szerint ennek a rendelkezésnek a gyakorlatban való megvalósíthatóságát nehezíti, hogy a páciens és orvosa között információs asszimetria van, vagyis az orvos mindig több tudással bír egy adott betegségről, mint amit arról a páciens tudhat, ezáltal nehezen érvényesülhet a megalapozott döntés meghozatala a megfelelő kezelés tekintetében a páciens részéről.

A szabad orvosválasztás korlátozása szempontjából fontos további jogszabályi rendelkezéseket a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben (a továbbiakban: Ebtv.), valamint az ennek végrehajtására kiadott 217/1997. (XII.1.) kormányrendeletben (a továbbiakban: Vhr.) találjuk. Az Ebtv. határozza meg azokat az egészségügyi szolgáltatásokat, amelyeket a társadalombiztosítási szabályok alapján térítésmentesen, részleges térítés mellett, vagy árhoz nyújtott támogatással lehet igénybe venni. A térítésmentes ellátás lényege, hogy azért a páciensnek semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem kell nyújtania. A részleges térítés mellett nyújtott ellátások tekintetében azonban már megoszlik az anyagi teherviselés a páciens és az egészségbiztosító között. Főszabályként az Ebtv. a 19. § (3) bekezdésében kimondja, hogy „az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele során a biztosított – a 23. § b) pontjában foglaltak figyelembevételével – a finanszírozott egészségügyi szolgáltató munkarendje alapján beosztott orvos helyett másik orvost igényelhet, amennyiben azt a biztosított egészségi állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma és az ellátás sürgőssége nem zárja ki, azzal, hogy ezt a szabályt az egészségügyi szolgáltatónál nem munkaviszonyban, illetve közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott orvos választására is alkalmazni kell.”A 23. § b) pont pedig kimondja, hogy „a külön jogszabály szerinti terhesgondozás és a szülészeti ellátás kivételével az ellátást végző orvos 19. § (3) bekezdésében foglaltak szerinti megválasztására” úgy van lehetőség, hogy ezért a páciensnek részleges térítési díjat kell fizetnie.  Ez alapján megállapítható, hogy a közszolgáltatói intézményként működő egészségügyi szolgáltatóknál ténylegesen szabad orvosválasztás csak úgy érvényesíthető, ha ezért a páciens részleges térítési díjat fizet, ez tehát csak korlátozottan biztosítja részére a szabad orvosválasztást, hiszen annak feltétele, hogy plusz költségeket kell fizetnie azért az ellátásért is, ami egyébként, ha nem élne az orvosválasztás szabadságával, térítésmentesen járna részére.

A terhesgondozásnál és a szülészeti ellátásnál kivételként megmaradt a térítésmentesen történő igénybevétele a választott orvos kezelésének, ugyanakkor a már korábban kifejtett munkarendre vonatkozó rendelkezéseket ilyenkor is alkalmazni kell, vagyis a választott orvosnál történő kezelés nem jelentheti az orvossal szemben elvárható korlátok nélküli rendelkezésre állási kötelezettséget a páciens részéről. Az adott intézmény működési-, valamint az ott alkalmazott orvosok munkarendjét ilyenkor is kötelező figyelembe venni.

Beutaló és szabad orvosválasztás

A Vhr. tovább szűkíti az orvosválasztás szabadságát, amikor kimondja, hogy főszabályként az egészségügyi szakellátásokat beutalóval lehet igénybe venni. A beutaló fontos intézmény, amely elősegíti a betegutak koordinációját és biztosítja a progresszív betegellátás érvényesülését, ugyanakkor az elemzés tárgyát képező szabad orvosválasztás joga tekintetében korlátozó jellege van. A Vhr-ben ugyanakkor az látható, hogy külön kerül szabályozásra a szakellátások tekintetében a járóbeteg és a fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelés. Találunk olyan eseteket, amikor el lehet térni a beutalásra vonatkozó általános szabálytól, ezeket azonban a Vhr. részletesen és kimerítően felsorolja. A Vhr. 2. § (1) bekezdése alapján azok az ellátások, amelyekhez nem kell beutaló a „szakorvosi rendelő által nyújtott bőrgyógyászati, nőgyógyászati és gyermeknőgyógyászati, urológiai, pszichiátriai és addiktológiai, fül-, orr-, gégészeti, valamint csecsemő- és gyermek fül-orr-gégészeti, szemészeti és gyermekszemészeti, általános sebészeti és baleseti sebészeti, onkológiai szakellátások, valamint az első alkalommal beutalás alapján igénybe vett bőr- és nemibeteg-gondozó, tüdőgondozó és onkológiai gondozó, valamint kúraszerű ellátás keretében a gondozásba vett biztosítottak részére nyújtott ellátások lehetnek”. Minden más esetben az igénybeveendő ellátáshoz a Vhr.-ben meghatározott orvosi beutaló szükséges, vagyis a szabad orvosválasztás arra az egészségügyi szolgáltatóra korlátozódik, amelyikbe az illető személyt beutalták. Ebben az egészségügyi szolgáltató intézményben pedig azon orvos választása lehetséges, aki ott a törvényi előírásoknak megfelelően a munkarendje alapján egészségügyi tevékenység folytatására jogosult. A Vhr. 2. § (3) bekezdése pedig kimondja, hogy „a biztosítottat fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásra az arra jogosult orvos utalhatja be” vagyis itt már kizárólag a Vhr-ben részletesen meghatározott kezelőorvos dönti el, hogy melyik egészségügyi fekvőbeteg-gyógyintézetben fogják kezelni a pácienst, ahol az orvosválasztás szabadságát a komplex beavatkozást igénylő team munka következtében is, már csak korlátozottan engedi meg érvényesülni.

 

 

Forrás:  http://www.drportal.hu/hir.php?szid=99&tema=67&hid=17035

JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE!

 

Legfrissebb hírek

További híreink

Első Egészségügyi Marketing