Introduction

Vélemények

Egészségügyi jogi segítségnyújtás

Az egészségügyi szolgáltatók által végzett tevékenységekhez kapcsolható jogi segítségnyújtás egyes területei

Az egyes egészségügyi szolgáltatók által végzett tevékenységek igen bonyolult, jogi és közigazgatási eljárási ismeretet igénylő, összehangolt munkaszervezést igényelnek, melyek gyakran meghaladják az abban résztvevő orvosok, egészségügyi dolgozók lehetőségeit. A terhek csökkentése érdekében egy szakképzett, ezen a területen kiemelkedő gyakorlati tapasztalattal rendelkező belvárosi Ügyvédi Iroda nyújt Önnek teljeskörű szolgáltatást, annak érdekében, hogy Ön ténylegesen csak és kizárólag a betegek gyógyításával foglalkozhasson.

 

Szolgáltatásaink az alábbiakban nyújtanak segítséget vállalkozásának sikeres megvalósításához:

  • Az egészségügyi szolgáltatás végzését jogszabály meghatározott vállalkozási formákhoz köti. Ezen vállalkozások esetében alapító okirat, társasági szerződés – és annak mellékleteinek –  elkészítése, közreműködés a bejegyzési eljárás során.

 

  • Szükség esetén a már meglévő, bejegyzett vállalkozások esetében az egészségügyi szolgáltatási tevékenység végzéséhez szükséges módosítások (tevékenységi kör, székhely, tagok stb.), egyéb jogi teendők folyamatos, teljeskörű ellátása (cégkarbantartás).

 

  • A tevékenység székhelyének megvétele, illetve annak bérlése esetén adásvételi illetve bérleti szerződések elkészítése, Földhivatal irányába teljeskörű képviselet.

 

  • A szolgáltatónál munkaviszonyban foglalkoztatott személyek munkaszerződéseinek, munkaköri leírásainak elkészítése, karbantartása.

 

  • Megbízással foglalkoztatott személyek és egyéb közreműködők szerződéseinek elkészítése.

 

  • Az egészségügyi szolgáltató esetében, mint munkáltatónál belső működési szabályzat, munkavédelmi szabályzat, oktatási tematika elkészítése.

 

  • A szolgáltatás végzéséhez szükséges engedélyek beszerzése (Építésügyi hatósági engedély, Önkormányzat hozzájárulása, ÁNTSZ határozat, stb.)

 

 

  • területileg illetékes ÁNTSZ-el, szükség esetén az Egészségbiztosítóval, illetve más egészségügyi szolgáltatóval.

 

  • Az egészségügyi szolgáltatás társadalombiztosítási finanszírozásához szükséges OEP szerződés megkötésénél teljeskörű jogi képviselet.

 

  • Az önkormányzattal illetve egyéb ellátási kötelezettel kötendő ellátási szerződések vonatkozásában teljeskörű jogi képviselet, a minél előnyösebb, nagyobb hasznot realizáló szerződések létrejötte érdekében.

 

  • Az egészségügyi szolgáltató működési ideje alatt teljeskörű jogi képviselet, mind a vállalkozás területén, mind pedig az egészségügyi tevékenységével összefüggésben (utalványozott finanszírozási összegek, jelentések ismételt áttekintése, hibás tételek újraértelmezése, a kiutalt finanszírozási összeg utólagos egyeztetése korrekciós eljárás során).

 

  • Az Egészségbiztosító által hatósági jogkörben végzett ellenőrzések esetén, és az ehhez kapcsolódó kiadott fizetési felszólítások vonatkozásában peren kívüli, illetve szükség esetén peres eljárás során teljeskörű jogi képviselet.

 

  • A Szolgáltató által végzendő egyes egészségügyi tevékenységek tételes egyeztetése, engedélyeztetése a hatóságokkal, ellátási területek vonatkozásában egyeztetés a területileg illetékes ÁNTSZ-el, szükség esetén az Egészségbiztosítóval, illetve más egészségügyi szolgáltatóval.

 

  • Az egészségügyi szolgáltatás társadalombiztosítási finanszírozásához szükséges OEP szerződés megkötésénél teljeskörű jogi képviselet.

 

  • Az önkormányzattal illetve egyéb ellátási kötelezettel kötendő ellátási szerződések vonatkozásában teljeskörű jogi képviselet, a minél előnyösebb, nagyobb hasznot realizáló szerződések létrejötte érdekében.

 

  • Az egészségügyi szolgáltató működési ideje alatt teljeskörű jogi képviselet, mind a vállalkozás területén, mind pedig az egészségügyi tevékenységével összefüggésben (utalványozott finanszírozási összegek, jelentések ismételt áttekintése, hibás tételek újraértelmezése, a kiutalt finanszírozási összeg utólagos egyeztetése korrekciós eljárás során).

 

  • Az Egészségbiztosító által hatósági jogkörben végzett ellenőrzések esetén, és az ehhez kapcsolódó kiadott fizetési felszólítások vonatkozásában peren kívüli, illetve szükség esetén peres eljárás során teljeskörű jogi képviselet.

Amennyiben felkeltettem érdeklődését az egészségügyi jogi segítségnyújtással kapcsolatosan, kérem, vegye fel velem a kapcsolatot itt.

JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE!

Legfrissebb hírek

További híreink

Első Egészségügyi Marketing